Néhány évvel ezelőtt történt, amikor már én sem voltam nagyon fiatal. Megkértek, hogy egy idősek otthonában, mint egy háziorvos, rendeljek hetente kétszer. Persze a praxisom napi 4 órás rendelése plusz otthoni beteglátogatások mellett. Hosszú tépelődés után eldöntöttem, hogy igent mondok. Ilyen még nem volt az életemben.
Ahová mennem kellett egy olyan jobb féle intézmény volt. Ragyogó tisztaság, kevés beteg egy szobában, barátságos hangulat. Programok és napi mozgás és mindenbe bevonták a mozgásban korlátozott lakókat is. Aki fennjáró volt segített, sok nővér és ápoló volt. Semmilyen kellemetlen szag nem volt. Szívesen mentem az első megbeszélt napon. Három szint, különböző állapotú lakók. Végig jártam az osztályos nővérekkel a házat, sok mosolyt adtam és kaptam. Örültem a döntésnek.
Második alkalommal megszólított Julika. Panaszkodni kezdett mindenféle dologról. Fájdalmakról, időnként hőemelkedésről, emésztési zavarokról, bőrén jelentkező akármikről…azaz mindenről. Legtöbb beteg derűsen vagy borúsan fogadott, nem sok panasz volt. Rendszeresen vizsgáltam, kerestem, figyeltem, tanultam. Ez egy más világ volt, mint amit megszoktam. Egy napon a társalgóban egy sarokban találtam Julikát. Nagyon csendben volt. Közben a nővér mögém lépett és elmondta, hogy Julika egyik rokonáról kapott hírt, azóta ilyen szótlan. Kérdésemre, hogy van, megvonta a vállát. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Leültem Julika melletti székre és én is csendben voltam. Gondoltam ha Julika beszélni akar velem, akkor talán a türelmes várakozás megadja ezt a lehetőséget. Hosszú percek teltek. Zajlott az élet körülöttünk. Egyszer Juli megszólalt: tényleg van rám ideje a doktornőnek? Megnyugtattam, hogy azért ültem ide, hogy ha kedve van, beszélgessünk. Megkérdezte, van-e gyerekem? Igen, van egy lányom. Ismét hallgatott. Én is. Egyszer csak zokogni kezdett, fogtam a kezét és vártam. Telt az idő. Amikor kissé megnyugodott beszélni kezdett. Elmondta, hogy van egy 55 éves fia, akit egyedül nevelt özvegyen és nagy nehézségek árán. Nagyon jó kapcsolatuk volt, és amikor a fia megnősült, ő kapott a teremtőtől egy lány gyermeket. Két unoka lett, minden rendben volt. Az elmúlt hétig. Akkor bejött a menye és elmondta, hogy férje váratlanul kórházba került és percek alatt kiderült, hogy egy nagyon rosszindulatú vérrákja van. És az orvosok semmi bíztatót nem tudnak mondani. Gyors kemoterápiát terveznek, így most a fia helyett csak ő tud jönni…. Ismerve a bizalmon és őszinteségen alapuló családi kapcsolatot, nem csodálkoztam, hogy a meny ilyen őszinte volt. Nem volt sok idő. Idáig jutottunk a beszélgetésben, amikor Juli ismét zokogni kezdett és kapott egy nyugtatót. Szavak nem voltak. Megöleltem és tettem tovább a dolgomat.
Ezután tényleg gyorsan zajlottak a dolgok. Következő napokban a meny megszervezte, hogy Juli bemenjen-bevigyék a fiához látogatóba. Örültek egymásnak. Sírtak, nevettek, beszélgettek. És elbúcsúztak.
Másnap éjjel Julika egy tüdővizenyőt kapott és a gyorsan érkező orvosi segítség ellenére távozott. Ő akart előbb elmenni. Nem akarta eltemetni a gyerekét.
Megértettem….és utána már nem sokáig dolgoztam ott.