Dr Marcsi

A mostoha apa

          A mostoha apa Anna zsidó volt és 1924-ben született. Értelemszerűen a háború alatt bujkálnia kellett. Budapesti bérházban lakott, rajta kívül még egy hasonló korú lány és négy fiú tette ugyanezt. Egy csapat voltak. Együtt vitték őket a népligeti pályára ahonnan deportálás volt az úti cél. Késő estére megteltek a vagonok, a fiatalok nem fértek… Tovább »

Barátság nulláról

                                        Barátság nulláról Teréz mint egy 10 évvel ezelőtt jött be először a rendelőm ajtaján. Nem a praxisomban lakott, interneten olvasta a véleményeket rólam. Bemutatkozott, kérte hogy vállaljam el hogy a praxisomba tartozhasson. Nem mosolygott. Alaposan megszemlélt engem, a berendezést, a bejövő nővért, szóval mindent. Neve szerint doktori címe volt. Hozott egy csomó leletet… Tovább »

Bözsi néni

                                    Bözsi néni Amikor megismertem Bözsi nénit 78 éves  volt. Nagy darab, szőke, mosolygós asszony. Amikor kihívott, még az előszobában közölte, ő nem egyszeri hívásnak szánta ezt a találkozást. Arra kér, hogy havonta látogassam meg. Nehezen mozgott, nagyon fájt a térde, ez látszott. Ezen első alkalommal csak az általa rendszeresen használt kis szobába invitált be…. Tovább »

Csalódás?

  Nem sokkal azután hogy fiatalon átvettem első praxisomat, megismerkedtem egy párral. Manyi és Karcsi akkor már nem voltak túl fiatalok. Manyi 40, Karcsi 50 fölött. Manyi kicsi, törékeny asszony hihetetlen munkabírással. Egy zöldségesnél dolgozott rugalmas munkaidőben, tehát látástól mikulásig….. Karcsi évek óta rokkant nyugdíjas volt, valamikor kőfaragóként  a maga 130 kilójával, 180 centisen jól… Tovább »

40 év után

                     40 év után 18 évvel ezelőtt találkoztam először a Kovács házaspárral, Rózsival és Jenővel. Az asszony 60, a férfi 65 éves volt. Együtt jöttek, mindketten sok krónikus betegséget dajkáltak. Szó szerint. Egymás szavába vágva próbálták mindketten minden betegségük összes tünetét, panaszát, vizsgálatait , kezelését elmondani, hogy lássam, mi is a baj. Licitáltak egymásra mint… Tovább »

Eltartási szerződés

                   Eltartási szerződés Sok évvel ezelőtt az emberek tanácsi lakásokban laktak. A fiataloknak akkor is nagyon nehéz volt otthont teremteni. Az egyik hatalmas bérházban élt Gizi néni. Egy nagy darab kövér, sok betegséggel bíró idős asszony. És  az átmeneti munkásszállón élt Kriszti. Nővérként dolgozott az egyik kórházban. Vidékről jött, nem voltak rokonai. Nem volt senkije…. Tovább »

Alkohol….sokadszor

Kolléganőm megkért, hogy szabadsága idejére helyettesítsem. Természetesen nem mondtam nemet. A helyettesítésnek meg van az izgalma, mert ismeretlen embereket látok, ez nekem mindig öröm. A praxisban egy nagyon jól felkészült nővér volt segítségemre. elkezdtük a rendelést. Egyszer legörbülő szájjal jött be a nővér és jelentette: már megint itt van Anna. Kérdőn néztem: mit kell tudnom… Tovább »

Amikor a betegség dönt

Még csak rövid ideje dolgoztam körzeti orvosként, amikor az egyik házban látogattam egy beteget. Beszélt természetesen magáról, a családjáról és mindezek mellett természetesen a szomszédokról. Értesültem arról, hogy kinek lesz rövidesen gyereke, kinek milyen a házassága és ki milyen háziasszony. Szinte levegőt sem vett a néni, amíg ezeket sorolta , majd elhallgatott. Ja, és a… Tovább »

Mellékúton

  Az elmúlt 43 év alatt, mióta házorvosként dolgozom, sok olyan nem beteg volt, akihez csak beszélgetni jártam. Közülük néhány soha nem engedte, hogy megvizsgáljam. Kizárólag beszélgetni akart, illetve legtöbbször beszélni… ilyen volt Krisztina, aki 65 éves korában mesélte el a következő történetet. 20 éves korában ismerkedett meg egy házassági hirdetés útján Károllyal. Károly 10… Tovább »

Az élet nem habostorta

Néhány évvel ezelőtt történt, amikor már én sem voltam nagyon fiatal. Megkértek, hogy egy idősek otthonában, mint egy háziorvos, rendeljek hetente kétszer.  Persze a praxisom napi 4 órás rendelése plusz otthoni beteglátogatások mellett. Hosszú tépelődés után eldöntöttem, hogy igent mondok. Ilyen még nem volt az életemben. Ahová mennem kellett egy olyan jobb féle intézmény volt…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!