György sok évig volt egy nagyvállalat igazgatója. Megszokta, hogy mindig mindenben ő dönt. És ezt természetesen saját magára is értette. Sok éve volt magas a vérnyomása, erre gyógyszert szedett. Majd kiderült, hogy kezdődő cukor betegsége van. Az előző betegség gyógyszer szedése még csak rendben volt, de kikérte magának, hogy valaki előírja, hogy ő mit ne egyen. És igyon…. Szerette az életét de többször kijelentette hogy ő nem hagyja határok közé szorítani magát…. Felesége régen meghalt, ő maga 70 fölött járt. Volt egy fia, akivel soha nem volt jó a kapcsolata. Nagyon szerette önmagát és egy kicsit a barátnőjét…. Teltek az évek és ő szorgalmasan járt orvosokhoz minden kisebb-nagyobb panaszával. Az persze nem volt biztos, hogy meg is fogadja a tanácsokat, de elment. Ezzel ő megtette, ami szerinte a beteg részéről elég is volt….
Egy ilyen kivizsgálás sorozat után találkoztam vele. Nem az én betegem volt, de az a fajta ember /és ilyen ugye sok van/, aki ha orvossal találkozik, panaszkodni kezd. Mindent elmondott, ami szerinte fontos volt és csak úgy mellesleg említette, hogy van a combján egy valami, ami egyre csak növekszik. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ezt már több orvos is látta. Röntgenezték, kenegette, borogatta, kezelést is kapott rá. A valami csak nőtt. Már nadrágon keresztül is látszott, ez zavarta. Engem is. Szörnyű gyanúm támadt és megkérdeztem, hogy valaki a kollégák közül beleszúrt-e ebbe a valamibe. Nem….
Elirányítottam, két hét múlva megvolt a szövettan. Egy rendkívül rosszindulatú daganata volt, sürgős műtétet ajánlottak. György alkudozott, hogy mit enged és mit nem. A műtét után a sebész közölte, hogy sürgősen amputálni kell a végtagot, mert a daganat hamar el fog terjedni. György ebbe nem egyezett bele. És itt kezdődött a dráma. Haza ment. Egyedül élt. A beteg lábra nem tudott ráállni, minden funkciójához segítségre volt szüksége. És itt borult a bili. A barátnő segítsége kizárva, a fiáról hallani sem akart. Akkor még nem volt otthoni ápolás…..végül néhány keserves nap után megengedte a fiának, hogy segítsen, de ő szabta meg hogy miben és mennyit. Állapota gyorsan romlott, állandó gondozást igényelt volna. De nem hagyta. Sok vita után elfogadott egy kórházi beutalást. Addigra rengeteg helyen volt áttét a szervezetében, a csaknem kopasz fején kis gombócok nőttek. És ő haragudott a világra. Az egészségesekre. A betegekre. A fiára. És meghozta élete utolsó döntését. Ebből elég volt. Innentől kezdve nem fogadott el sem ételt, sem italt, sem jó szót. Amikor a fia bement hozzá egy árva szót sem szólt csak kinézett az ablakon. Fia távozásakor egy világ gyűlölete volt az arcán. Az ezt követő éjszakán elment. Ő akkor így döntött…..sajnáltam. És megértettem……