Sokéves praxisom alatt mindig vallottam: az a korosztály / a bőven 70 felettiek/, aki még békebeli jó anyagból van, sok mindent tud még tenni értünk és saját magáért is. Sokkal többet tesznek, mint a fiatalabbak. Tizenévvel ezelőtt egy bokatörés kapcsán fekvőgipszet kaptam. Kiszolgáltatott lettem. Jó tanulság volt akkor, hogy tudjam, miről beszél a beteg amikor fájdalmai vannak és minden lényeges dologban környezete segítségére szorul.
Szóval megérkezett a rendelőbe családja kíséretében Ödön, mind a 84 évével. Vidáman kezet csókolt a bemutatkozásnál és szépségemet dicsérte /72 éves vagyok, lehet, Ödön szeme sem az igazi már…/ elkezdtünk beszélgetni. Egyetlen /!!!/ panasza az volt, hogy jobb csípője nagyon fáj, csak bottal tud közlekedni. Tetőtől talpig megvizsgáltam.
Szeretnék én 12 év múlva ilyen állapotban lenni /és ezért persze teszek is/ a vizsgálat után megosztottam vele a véleményemet: csodát tenni nem tudok, természetesen családja elviszi a szükséges vizsgálatokra. Mozgásra nem kellett biztatnom mivel kertes házban laknak ahol a kert színei is boldogság hormont termelnek. Mozogni tud, így nem kell tömegközlekedést igénybe venni. És persze természetes
Anyagokat is ajánlottam neki. Elköszöntünk, ismét kezet csókolt az egy hét múlva esedékes viszontlátás reményében. És fájdalmai ellenére csak úgy áradt a derű az emberből.
Szép napom volt…..