Dr Marcsi

Egy betegség, három beteg, három lehetőség…..vagy lehetetlenség???

Bizonyára sok olvasó számára nem mond újat az a diagnózis, hogy hepatitis c. Ez egy fertőző májgyulladás, ma  már gyógyítható.kezelés nélkül májzsugor, májelégtelenség, illetve májrák  lehet a következmény. Első betegem Zsuzsa volt, aki mint egy véletlenül kért tőlem egy labor vizsgálatot. Azért így, mert ha nem égett a ház, nem ment orvoshoz. Most jól volt,… Tovább »

Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle

Első betegeim egyike volt Géza bácsi. Egyedül jött, de mindig hozta magával a feleségét, Elvirát. Persze csak képletesen. Vagyis a saját óhajai mellett elmondta, mit szeretne a felesége. Azután elkezdte szidni Elvirát, elmondta hogy lassú, lusta, buta, nem tud főzni és persze nem is szereti őt. Az első alkalommal nagyon csodálkoztam, még nem szoktam meg… Tovább »

Alzheimer kór

Anna és István a praxisomban lakott. Mindketten nyugdíjasok és krónikus betegek voltak. Megegyezésünk szerint havonta látogattam őket. Minden  alkalommal sokat beszélgettünk, kölcsönösen kedveltük egymást. Egyszer Anna diszkréten elmondta nekem, hogy István nagyon furcsán viselkedik, egyre a régi, vezető beosztását, munkáját, kollégáit emlegeti. A legkülönbözőbb időpontokban , akár éjjel is, felöltözik veszi az táskáját és elindul… Tovább »

Meggyes süti

Volt nekem egy Ilonka nénim. Már akkor is 75 év fölött volt, amikor megismertem. És még sok évig élt. Hatalmas infarktus után élt egyedül. Valamikor házmester volt , egy kicsi, de ragyogó egy szobás lakásban lakott, özvegy volt. Ilonka néni híresen jó háziasszony volt. Havonta jártam hozzá látogatni. Ezek a látogatások egész rituálévá fejlődtek. Pontosan… Tovább »

Minta házasság

A régi praxisom csupa öreg házból állt. A 80-as évek elején egy üres telken egy tíz emeletes sorház épült. Amikor beköltöztek a lakók az első lakógyűlésre elmentem bemutatkozni. Jóban voltunk. Ebbe a házba költözött Marika és József. Sokan ismerték őket még pedig minta párként. Mindketten jártak hozzám krónikus de jól gondozott bajaikkal, mindig együtt. Tudtam,… Tovább »

Kábítószer a ’70-es évek végén

Ez a történet is akkor játszódott, amikor még nagyon kevés ideje voltam körzeti orvos. Valamiért pár év leforgása alatt a harmadik nővért „fogyasztottam”. El is terjedt rólam, hogy nem lehet velem dolgozni. /később beigazolódott, hogy 28 évből 22-t sikerült egy nővérrel töltenem. Hiába, változunk…../ Szóval ebben az időben Éva nővérrel dolgoztam . Nem tudtam róla… Tovább »

Bemutatkozás – Rólam, Nektek

dr Botos Mária vagyok. 1972 szeptember 12-én az Erkel Színházban kaptam meg orvosi diplomámat és 3 évi tüdőgyógyászati tanulmány és szakvizsga után körzeti orvos lettem 1976 március 1-én. A szerelem azóta tart. Mint egy párkapcsolatban, ebben is voltak mélységek és magasságok, tévedések, sok gondoskodás, öröm és szomorúság. Engem arra találtak ki, hogy segítsek. Nagyon igaz… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!