Dr Marcsi

A mostoha apa

          A mostoha apa Anna zsidó volt és 1924-ben született. Értelemszerűen a háború alatt bujkálnia kellett. Budapesti bérházban lakott, rajta kívül még egy hasonló korú lány és négy fiú tette ugyanezt. Egy csapat voltak. Együtt vitték őket a népligeti pályára ahonnan deportálás volt az úti cél. Késő estére megteltek a vagonok, a fiatalok nem fértek… Tovább »

Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle

Első betegeim egyike volt Géza bácsi. Egyedül jött, de mindig hozta magával a feleségét, Elvirát. Persze csak képletesen. Vagyis a saját óhajai mellett elmondta, mit szeretne a felesége. Azután elkezdte szidni Elvirát, elmondta hogy lassú, lusta, buta, nem tud főzni és persze nem is szereti őt. Az első alkalommal nagyon csodálkoztam, még nem szoktam meg… Tovább »

Alzheimer kór

Anna és István a praxisomban lakott. Mindketten nyugdíjasok és krónikus betegek voltak. Megegyezésünk szerint havonta látogattam őket. Minden  alkalommal sokat beszélgettünk, kölcsönösen kedveltük egymást. Egyszer Anna diszkréten elmondta nekem, hogy István nagyon furcsán viselkedik, egyre a régi, vezető beosztását, munkáját, kollégáit emlegeti. A legkülönbözőbb időpontokban , akár éjjel is, felöltözik veszi az táskáját és elindul… Tovább »

A rongyos néni

Évek óta dolgoztam a praxisban, de még nagyon sok betegemmel soha nem találkoztam.  Sokszor mesélték, hogy van egy néni, aki  szenvedélyes rongy gyűjtő. Erről mindenféle elképzeléseim voltak egészen addig, amíg egy délután a szomszédok telefonáltak, hogy rongyos néni beteg, menjek ki hozzá. Megtettem. Régi ház, a lakások belmagassága 4 méter körül. Ilyen magas volt az… Tovább »

Meggyes süti

Volt nekem egy Ilonka nénim. Már akkor is 75 év fölött volt, amikor megismertem. És még sok évig élt. Hatalmas infarktus után élt egyedül. Valamikor házmester volt , egy kicsi, de ragyogó egy szobás lakásban lakott, özvegy volt. Ilonka néni híresen jó háziasszony volt. Havonta jártam hozzá látogatni. Ezek a látogatások egész rituálévá fejlődtek. Pontosan… Tovább »

Alkoholizmus 3.

Még mindig csak pár éve voltam körzeti orvos, amikor egy ködös, esős délután a  rendelésen megjelent János. 45 éves volt kb. 178 cm magas. A mérleg nem működött, ő nem tudta a súlyát, de az átlagosnál több lehetett. És tolt maga előtt egy hatalmas pocakot. Banális panasszal érkezett, én már akkor is rákérdeztem a foglalkozására…. Tovább »

Minta házasság

A régi praxisom csupa öreg házból állt. A 80-as évek elején egy üres telken egy tíz emeletes sorház épült. Amikor beköltöztek a lakók az első lakógyűlésre elmentem bemutatkozni. Jóban voltunk. Ebbe a házba költözött Marika és József. Sokan ismerték őket még pedig minta párként. Mindketten jártak hozzám krónikus de jól gondozott bajaikkal, mindig együtt. Tudtam,… Tovább »

Alkoholizmus 2.

Körülbelül fél éve dolgoztam a praxisban, amikor egy beteg hívás érkezett. Egy hölgy (nevét szándékosan nem jegyzem) rosszul van. Ilyenkor rákérdezünk a rosszul létre, erre a kérdésre ködös válasz érkezett, menni kellett. Úgy döntöttem, ráér ez a hívás rendelés után, ebben igazam lett. Nem ismertem a beteget. Becsengettem az adott címen. Egy magas, kellemes külsejű… Tovább »

Ha magadtól nem mozogsz, van megoldás..

Egyik kedvenc betegem Gizi néni volt. Az ördög tudja, miért szerettem. Pletykás volt, gonoszkodó. A mai eszemmel tudom, hogy egy nagyon negatív kisugárzású ember volt. Egy lift nélküli ház második emeletén laktak. Ő enyhén szólva túlsúlyos volt, cukorbeteg, lusta is…szóval nehezen lehetett rávenni, hogy kimozduljon. A férje egy kis pilincka bácsi volt /ma már nincs… Tovább »

Alkoholizmus

29 éves koromban friss tüdőgyógyász szakvizsgával kerültem praxisba Angyalföldön. Sok személyes és nem kellemes tapasztalat kapcsán óriási ellenszenvvel viseltettem a rendszeresen alkoholt fogyasztók /szépen fogalmaztam, ugye?/ iránt. Egy tavaszi reggelen bejött hozzám egy jó külsejű 50-es mosolygós férfi. Közölte, hogy beteg és  nem tudott dolgozni menni. Miközben beszélt a pici rendelőt betöltötte az alkohol szaga…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!