40 év után

                     40 év után

18 évvel ezelőtt találkoztam először a Kovács házaspárral, Rózsival és Jenővel. Az asszony 60, a férfi 65 éves volt. Együtt jöttek, mindketten sok krónikus betegséget dajkáltak. Szó szerint. Egymás szavába vágva próbálták mindketten minden betegségük összes tünetét, panaszát, vizsgálatait , kezelését elmondani, hogy lássam, mi is a baj. Licitáltak egymásra mint két óvodás gyerek, éppen csak a pukedli hiányzott. Először levegőért kapkodtam, azután reménykedtem hogy egyszer csak befejezik. Természetesen kérdések, vizsgálat nélkül nem lettem okosabb. Vártam. Hosszú percek teltek el és akkor hirtelen elhallgattak. Néztem őket értetlenül. A férfinak légzőszervi betegsége volt , ő kifulladt, a felesége dühösen felfújta magát és várakozóan néztek rám. Megkérdeztem hogy mindig így szoktak-e beszélni, egyszerre. Megint egyszerre vágták ki- mert a feleségem türelmetlen, mert a férjem egy hülye….. Természetesen nem először hallottam társakat így beszélni, mégis meglepett. Gondoltam, ha együtt járnak még orvoshoz is akkor csak kell lennie valami fontos köteléknek. Volt. Jenő szerette Rózsit, Rózsi unta és lenézte Jenőt, megvetette, mert Jenő a cukorbetegsége ellenére nem volt fegyelmezett a diétához, falta az ételt. Rózsi a saját felesleges súlyából nagy nehezen lekoplalt 10 kilót és nagyon büszke volt magára. Jenő pedig közölte hogy így legalább könnyebben fog táncolni.  Elkerekedett szemmel néztem rájuk: ez mit jelent? Kiderült hogy sok éve járnak egy zenés helyre táncolni rendszeresen, ott mindig nagyon jól érzik magukat. Reméltem, semmi nincs veszve….. Viszont megkértem Jenőt, hogy menjen ki ameddig Rózsival beszélgetek. Kiment. Szó nélkül. És akkor elkezdődött a tulajdonképpeni  kérdezz-felelek. Rózsi elmondta a betegségeit, mesélt a munkával teli sok évről, gyerekeiről, mindenről. Elmondta hogy van egy telkük, Jenő boldogsága, az ő bosszúsága. Mióta mindketten nyugdíjban vannak, azóta unatkozik a férje mellett. Jenő buta, állandóan simogatni próbálja, de persze ő nem hagyja….no itt megkérdeztem, hogy házasok-e. Értetlenül nézett rám. Hát nem értem? őt már idegesíti az érintése, még a jelenléte is. Igaz, hogy Jenő mindig szorgalmas volt, mindent megtett a családjáért, érte különösen, de akkor is…… Mikor is: Mióta? A beszélgetést későbbre halasztottam, emésztettem a hallottakat. Kértem Rózsit hogy menjen ki és hívja be Jenőt. Rózsi közölte: ő bent marad. Erélyesen kitessékeltem, bejött Jenő. Nagyon röviden elmondta a betegségeit, hozta a gyógyszer listáját. Megkérdeztem hogy van, Széles mosollyal közölte hogy nagyon jól, nincs semmi baja. Mennek másnap táncolni. Jenőtől csupa szépet és jót hallottam az életükről. Elgondolkoztam…..

Telt az idő. Rózsi rendszeresen járt a rendelőbe. Panasszal, kéréssel, kérdéssel, de soha nem mulasztotta el Jenő pocskondiázását. Egyszer megkérdeztem szerette-e egyáltalán valaha Jenőt. Nem válaszolt csak vágott egy furcsa grimaszt és félreérthetetlen testbeszéddel válaszolt. Nem.

Sokszor eszembe jutott  ahogy telt az idő és romlott Jenő cukorbetegsége összes szövődményével. Rózsi dühöngött. Eltelt egy pár hónap, nem találkoztam velük. Egyszer csak jött a szomszéd asszony és megkérdezte, tudom-e hogy szegény Jenő meghalt. Kapott egy agyvérzést otthon, mire a mentők megérkeztek, halott volt. És Rózsi?  Rózsi  őrjöng. Romokban hever. Hiányolja Jenőt. Nincs kivel perlekednie…….De hát folyton baja volt vele. Vagy mégsem? A bajt is lehet szeretni ha a kötözködés az ember lételeme? Bámulom az emberi emberi kapcsolatok sokféleségét…..és igyekszem megérteni.

Még mindig tanulok……