Alkohol….sokadszor

Kolléganőm megkért, hogy szabadsága idejére helyettesítsem. Természetesen nem mondtam nemet. A helyettesítésnek meg van az izgalma, mert ismeretlen embereket látok, ez nekem mindig öröm. A praxisban egy nagyon jól felkészült nővér volt segítségemre. elkezdtük a rendelést. Egyszer legörbülő szájjal jött be a nővér és jelentette: már megint itt van Anna. Kérdőn néztem: mit kell tudnom róla? Folyton táppénzbe jön azzal, hogy fáj a torka, de nagyon. Ő bizony így nem tud dolgozni. később bejött egy közepesen ápolt, kicsit zaklatott külsejű 30-as évei végén járó nő. Kiderült: ő Anna. Bemutatkoztam és  kérdésemre hogy mi a panasza  nagyon szűkszavúan válaszolta, hogy ismét fáj a torka. És elém rakott egy nagy adag vizsgálati leletet. Kicsit meg volt sértve a világra, rám, mindenkire. Tessék engem megvizsgálni és kideríteni , mi ennek az oka. és miközben vetkőzött elmondta, hogy munkahelyén mindig van néhány kolléga, aki betegen jön dolgozni és ő mindig elkapja az aktuális betegséget. Viszont bármi is a baj, neki a torka fáj…. természetesen megvizsgáltam. Sovány volt, erős dohányos. Vizsgáltam és kérdezősködtem. Eszik-e rendesen? Igen. Iszik-e elég vizet? Igen. / bár az ilyenkor szokásos kérdés: mennyi az elég?…nem hangzott el/. Hogy alszik? Jól. Milyen az emésztése? Jó. Hogy érzi magát a munkahelyén? Jól. Szereti-e azt amit  csinál? Igen. A kérdezz-felelek folytatódott, ebből semmi sem derült ki.  Viszont  hangoztatta, hogy most is nagyon fáj a torka. Teljesen negatív vizsgálati leleteket találtam. Alig volt piros a torka. Nem értettem. Nem ismertem.

A három hét helyettesítés alatt Anna háromszor jött vissza, háromszor  állította, hogy fáj a torka és háromszor kérte, hogy vegyem betegállományba, mert így nem tud dolgozni.

Harmadszor leültettem a vizsgálat után, mélyen a szemébe néztem és azt kértem, hogy legyen őszinte. Mondja el ha pihenni akar, megértem. Vadul tiltakozott. Közelebb hajoltam hozzá, mintegy a bensőséget jelentő mértékben és ekkor megéreztem. Annának diszkréten, de tömény alkohol illatú volt a lehelete. Észrevette, hogy észrevettem. Dühös lett és kijelentette, hogy ezennel semmilyen gyógyszert, sőt táppénzt sem kér: majd ő meggyógyítja magát. Elrohant.

Ekkor bejött a nővér és érdekes arckifejezéssel közölte: elfelejtettem mondani, hogy Anna alkoholista, egyedül, igen rossz körülmények között él, nincs családja, nem törődik vele senki. A munkahelyén megtűrik. És kész.

Olyan sok minden jutott eszembe. Mi a teendő ilyenkor? Segíthetek? De hiszen nem is én vagyok a háziorvosa. Nem ismerem, nem tudom vannak-e barátai akik segíthetnének? Persze. Nincsenek. Csak haverok.  Sokadszorra jutott eszembe: az alkoholizmus betegség. Függés amely megváltoztatja a viselkedést. És én arra is esküdtem, hogy segítek. Tudok segíteni???…. ..itt elakadtam. Sajnálom. Csak a tenyérrel felfelé tartott kézbe tudok adni…..