Néhány évvel ezelőtti történetet mesélek most el. A történet Éváról szól. Amikor megismertem egy nagyon kellemes, szuper értelmes nő volt. Erősen túlsúlyos. Példa értékű párkapcsolatban élt a férjével, 4 gyerekük volt. Éppen olyan időszakban érkezett, amikor alig volt beteg a rendelőben. Kérdeztem mindenről, válaszolt mindenre. Iskolás korában ismerte meg a férjét, aki szép családban élt. Ellentétben Évával, akinek igen hátrányos, botrányos családi helyzete volt, édesanyja korán meghalt, élete egy rémálom volt. A teljes összeomlástól Laci iránti szerelme mentette meg. Igen hamar terhes lett és egyébként is nagy családot terveztek. Jöttek a gyerekek és ők nagyon boldogok voltak. Éva főállású anya akart lenni. És jött a válság. Mivel több hitelük volt, nem volt mese. Évának dolgoznia kellett. Rengeteg szervezést igényelt az életük, de döcögött a szekér. Ekkor értünk a beszélgetésben odáig, hogy milyen is az ő egészségi állapota. Kiderült, hogy nagyon fáradékony, rossz az emésztése, az eddig alacsony vérnyomása magassá vált. Kértem egy kivizsgálást, egy vérnyomás napló vezetését. Utóbbi idő hiányában hézagos lett, de az kiderült, hogy igen kevés a vas értéke, magasabb egy kicsivel a cukra és magasabbak a vérzsír értékei. Viszont Éva ragaszkodott ahhoz, hogy ő nem akar semmilyen gyógyszert szedni. Magyaráztam, rimánkodtam, fenyegettem. Minden szempontból kitárgyaltam vele a kezelés és a fogyás megkezdés fontosságát. Bájosan mosolygott és közölte: bízza csak rám, doktornő, megoldom.
Éva sokszor eszembe jutott. Közel lakott a rendelőhöz, gyakran láttam, beszélgetésre nem volt mód. Sietett. Én nem, de egyedül nem megy…..
Pár hónappal később a szomszéd jött és mesélt. Éva sokszor volt annyira fáradt, hogy amikor haza ért a munkából , megkérte a szomszédot, hogy vigyázzon a gyerekekre. Ő lefeküdt és csak némi alvás után tudott hozzá kezdeni a háztartási munkákhoz, ami persze négy gyerek mellett nem volt kevés. Sokat evett, semmit nem mozgott, ha csak tehette aludt. Mindenki aggódott, küldték hozzám Évát. Nem jött.
Majd egy este otthon hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette. A gyorsan kiérkező mentősök 240-es vérnyomás mellett stroke tüneteivel vitték az erre kijelölt intézménybe. Éva két hétig volt kómában, utána még két hét akut intenzív osztályos kezelés, majd hosszú rehabilitáció következett.
Végül csak azt tudtam meg, hogy az agyi kapacitásának kb 40%-a tért vissza. Minden alapvető élettani funkcióhoz segítségre szorult. Elköltöztek…
Négy gyereke volt és maradt.
Csak a lehetőség veszett el arra, hogy felnevelje őket……mai napig sírhatnékom van, ha eszembe jut.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: