10 évvel ezelőtt ismertem meg Klári nénit. Utóbb kiderült,0 hogy 10 év sincs köztünk, de ő ragaszkodott a nénihez. Hozzám csak úgy járt, mint az élelmiszer boltba. Hozta a listáját, hogy miket kér. Ez számtalan gyógyszer volt és mellette fél kilónyi papír. Legalább hat szakorvoshoz járt rendszeresen, mindenhol kapott még pár gyógyszert és mivel minden kolléga rendszeresen visszarendelte, így az egész élete egy orvoshoz járás volt. Ezeket a dolgokat én még ilyen hosszú praktizálás után sem szoktam érteni, igyekeztem kicsit felfejteni a szálakat. Egy napon Klári /magamban a nénit elhagytam…/ úgy érkezett, hogy pocsék idő volt és egy lélek sem volt rajta kívül a rendelőben. De az ő naptárjában a mai napra volt a recept írás előjegyezve, tehát jött. Én pedig boldogan észleltem, hogy most lesz módom beszélgetni vele. Megkérdeztem, hogy mióta járja ezt a kanosszát. És végre elkezdte a történetét. 18 éves korában tbc-t kapott, ennek vese szövődménye lett és hosszas kórházi ápolást követően eltávolították az egyik veséjét. Meggyógyult. Férjhez ment, szült egy kislányt, adminisztratív munkája volt. Teltek az évek és a változó kor körül hirtelen jöttek mindazok a betegségek, amikben az édesanyja is szenvedett. Magas lett a vérnyomása, cukorbeteg lett. Elkezdtek fájni az izületei. Gyors egymás utánban egy vakbél és egy hatalmas myoma miatt méh eltávolítás műtétje volt. Ekkor már hét féle gyógyszert szedett. Férje hirtelen betegség után eltávozott, lánya felnőtté vált. Egyedül volt, még dolgozott. Szép lassan minden betegsége súlyosabbá vált, egyik rontotta a másikat, gyomra, belei nehezen bírták a vegyszereket, sok mindenre allergiás lett. Szóval lassan az egész belgyógyászati tankönyv diagnózisait magáénak mondhatta.
Nagyon fegyelmezett volt tehát igyekezett minden tanácsot, utasítást betartani. És ekkor egy hét alatt derült ki egy tartós rossz közérzet okát keresve, hogy az egy veséje nagyon megromlott. Innen kezdődött a dráma. Szigorú előírások a vérnyomás értékére, a folyadék bevitelre és főként az étkezésre. Előállt az a helyzet, hogy amit egyik baja miatt ennie kellett azt a másik miatt tilos volt. Nagyon elkeseredett. Ekkor egy pici napsugár nyaláb jelent meg az égen: unokája terhes lett. Immár volt miért elviselni akármit. Látni akarta a dédunokáját.
Érdekes időszak következett a fájdalmas, nehéz élet helyzet cipelése és a játék az idővel. Viszont ahányszor láttam, mindig mosolygott. Volt egy terve. Ezt csak ő tudta és utóbb kiderült, a lánya is.
Klári már hetek óta nem tudott kimozdulni a lakásból, megtiltotta a lányának, hogy engem hívjon. Ezt a lánya szinte naponta felajánlotta, Klári hárított. Tudta, hogy érdemben nem tudok segíteni, kórházba menni nem akart. Fájdalmai voltak, sokat aludt. Várt. Hiszen már mindent tudott a betegségéről, a veseelégtelenségről.
A végéről…..
Egy szerdai napon reggel a lánya telefonált, hogy egészséges kisunokája, azaz Klári dédunokája megszületett. Ő azonnal készített képeket a telefonján és vitte Klárinak. Már nem sokat volt ébren, de azon a reggelen felragyogott az arca, megkérdezte, hogy hívják a babát, de a választ már nem hallotta. Mosolyogva szenderedett el és mivel más fontos már nem volt az életében, távozott.
Miket éreztem? Szomorúságot, hiányt, de mindenek felett tiszteletet amit a döntés meghozatala és a kivitelezés kiváltott.
Köszönöm, Klári
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: