György sok évig volt egy nagyvállalat igazgatója. Megszokta, hogy mindig mindenben ő dönt. És ezt természetesen saját magára is értette. Sok éve volt magas a vérnyomása, erre gyógyszert szedett. Majd kiderült, hogy kezdődő cukor betegsége van. Az előző betegség gyógyszer szedése még csak rendben volt, de kikérte magának, hogy valaki előírja, hogy ő mit ne egyen. És igyon…. Szerette az életét de többször kijelentette hogy ő nem hagyja határok közé szorítani magát…. Felesége régen meghalt, ő maga 70 fölött járt. Volt egy fia, akivel soha nem volt jó a kapcsolata. Nagyon szerette önmagát és egy kicsit a barátnőjét…. Teltek az évek és ő szorgalmasan járt orvosokhoz minden kisebb-nagyobb panaszával. Az persze nem volt biztos, hogy meg is fogadja a tanácsokat, de elment. Ezzel ő megtette, ami szerinte a beteg részéről elég is volt….
Egy ilyen kivizsgálás sorozat után találkoztam vele. Nem az én betegem volt, de az a fajta ember /és ilyen ugye sok van/, aki ha orvossal találkozik, panaszkodni kezd. Mindent elmondott, ami szerinte fontos volt és csak úgy mellesleg említette, hogy van a combján egy valami, ami egyre csak növekszik. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ezt már több orvos is látta. Röntgenezték, kenegette, borogatta, kezelést is kapott rá. A valami csak nőtt. Már nadrágon keresztül is látszott, ez zavarta. Engem is. Szörnyű gyanúm támadt és megkérdeztem, hogy valaki a kollégák közül beleszúrt-e ebbe a valamibe. Nem….
Elirányítottam, két hét múlva megvolt a szövettan. Egy rendkívül rosszindulatú daganata volt, sürgős műtétet ajánlottak. György alkudozott, hogy mit enged és mit nem. A műtét után a sebész közölte, hogy sürgősen amputálni kell a végtagot, mert a daganat hamar el fog terjedni. György ebbe nem egyezett bele. És itt kezdődött a dráma. Haza ment. Egyedül élt. A beteg lábra nem tudott ráállni, minden funkciójához segítségre volt szüksége. És itt borult a bili. A barátnő segítsége kizárva, a fiáról hallani sem akart. Akkor még nem volt otthoni ápolás…..végül néhány keserves nap után megengedte a fiának, hogy segítsen, de ő szabta meg hogy miben és mennyit. Állapota gyorsan romlott, állandó gondozást igényelt volna. De nem hagyta. Sok vita után elfogadott egy kórházi beutalást. Addigra rengeteg helyen volt áttét a szervezetében, a csaknem kopasz fején kis gombócok nőttek. És ő haragudott a világra. Az egészségesekre. A betegekre. A fiára. És meghozta élete utolsó döntését. Ebből elég volt. Innentől kezdve nem fogadott el sem ételt, sem italt, sem jó szót. Amikor a fia bement hozzá egy árva szót sem szólt csak kinézett az ablakon. Fia távozásakor egy világ gyűlölete volt az arcán. Az ezt követő éjszakán elment. Ő akkor így döntött…..sajnáltam. És megértettem……
Köszönöm. 47 éve tanulom…..
Sok ilyet láttam már. Tudja miért döntenek így az emberek? mert egyedül vannak. Függetlenül attól hogy betegség előtti életükben mennyire voltak döntésképesek. Az élet egyik legnehezebb időszakában egyedül lenni kegyetlen dolog. Az ő végig késérésükhöz egy ember napi 24 órában nem is elég , mindamellett hogy az akaraton túl nagyfokú fizikai és lelki állóképesség, egészségügyi ismeret , beleérző képesség emberismeret szükségeltetik. Az ember, akkor lesz ember amikor már eljut odáig hogy megértse, a másik ember szenvedésének enyhítése nélkül sohasem lesz teljes az élete.