Dr Marcsi

A rongyos néni

Évek óta dolgoztam a praxisban, de még nagyon sok betegemmel soha nem találkoztam.  Sokszor mesélték, hogy van egy néni, aki  szenvedélyes rongy gyűjtő. Erről mindenféle elképzeléseim voltak egészen addig, amíg egy délután a szomszédok telefonáltak, hogy rongyos néni beteg, menjek ki hozzá. Megtettem. Régi ház, a lakások belmagassága 4 méter körül. Ilyen magas volt az a földszinti helyiség, ahol a néni lakott. Bár a lakás kifejezés sehogy sem illett a körülményekre. Bekopogtam. Semmi hang. Lenyomtam a kilincset. És egy fal előtt találtam magam. A helyiség fél méter híján plafonig volt kacatokkal. Bal kéz felől egy fali kút és semmi más. Az érzést, amit akkor éreztem senkinek nem kívánom.

Kiáltottam a néni nevét. Semmi. Nagy sokára valahonnan a kupacból előmászott a néni. Láthatóan nagyon beteg volt. És persze nem panaszkodott és nem akart levetkőzni sem. Elmagyaráztam, hogy meg kell vizsgálnom.

Nagyon nehezen vetkőztettem le miközben az orvosi táskámat a lábam között szorítottam, le nem tettem volna semmi pénzért. De ki kellett nyitni, ki kellett venni a fonendoszkópomat, lámpát…kínlódtam. A néni is. Tüdőgyulladása volt. A kórházi elhelyezést következetesen elutasította. Szinte tehetetlen voltam. Kezdtem sorolni a tanácsaimat. Ő minden szó nélkül visszamászott a kupacba. Mennem kellett. A szomszédnál hagytam a receptet. Elmondta, hogy mindig adnak a néninek enni, ki is hívták már a közegészségügyi illetékest. Semmi nem történt. De ígérte, kiváltja a gyógyszert és figyelnek rá.

Eltelt egy hét. Telefonált a szomszéd hogy jöjjek már, napok óta nem veszi el a néni az ételt…..ez a látogatás már a rendőrök kíséretében volt. Sokáig tartott, amíg a hatalmas kupacban megtalálták a néni holttestét…..addigra már sok halottam volt, ezt az érzelmi hullámvasutat,  amit rongyoska okozott, soha nem feledem.

Vajon ki volt ő? Kihez tartozott? Volt-e családja? Miért élt úgy ahogy?  Fog-e valaki érdeklődni utána?…..sokáig gondolkoztam ezen…olyan sok rongyos néni van…….ma is gondolkozom.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Eva Csengeri says:

    Nem csak idősek élnek ilyen körülmények között, hanem fiatalabbak is, erdőkben , bokrok között a szabad ég alatt és még szomszédjuk sincs csak nagyon messze. Mondanom sem kell, hogy orvosi ellátásról nem is hallottak, hacsak saját lábukon el nem mennek és nem küldik el őket. Az állam nem biztosít ellátást ezeknek az embereknek, akármennyi adót járulékot fizetünk, a civilek meg nem bírják mert annyi a feladat. A cikkhez: Beteg ember szomszédja igen előkelő helyre lépett elő: emberségből vizsgát tehet, de mindent nem tud pótolni akármennyire is szeretné.Ezek a jelenségek mind egy irányba mutatnak és az nem egy 21.századi civilizált társadalom képe.

  2. Gyöngyi T. Tyepliczky says:

    Köszönet kedves doktornő, hogy olvashattam a történetet. Nagyon szomorú, hogy idős emberek ilyen körülmények között élnek a XXI. századi Magyarországon
    Ugyan akkor megható és egyben örömteli is, a szomszédok gondoskodása – bár ez jelen esetben sajnos nem eredményezte a néni felépülését.

    Tetszenek a történetei és örülök, hogy megtaláltam és olvashatom.

    További jó munkát , egészséget kívánok tisztelettel.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!