Volt nekem egy Ilonka nénim. Már akkor is 75 év fölött volt, amikor megismertem. És még sok évig élt. Hatalmas infarktus után élt egyedül. Valamikor házmester volt , egy kicsi, de ragyogó egy szobás lakásban lakott, özvegy volt.
Ilonka néni híresen jó háziasszony volt. Havonta jártam hozzá látogatni. Ezek a látogatások egész rituálévá fejlődtek. Pontosan kellett érkeznem, ami egy praxis kiszámíthatatlan forgalma mellett elég nehéz volt, ugyanis Ilonka néni friss, meleg étellel várt. Spenót,/imádom a spenótot!/ sült csirke, süti, kávé. Ebéd után mindent átbeszéltünk, sokszor voltak fájdalmai. Megvizsgáltam, megbeszéltük a további teendőket. Nagyon szerettem őt. Sokat mesélt elhunyt férjéről, aki otthon halt meg infarktusban, gyereke nem volt. Ilonka néni minden tanácsot megfogadott, de semmilyen szakrendelésre nem ment el. Akkor még Balatonfüredre is mehetett volna. Nem akart semmi mást, csak ahogy a jóisten rendezi, mondta mindig.
Utolsó látogatásomkor, amiről persze nem tudtam, hogy az utolsó, a szokásos menü része egy nagyon finom meggyes pite volt. Kértem, adja meg a receptjét. Mosolyogva válaszolt: de doktornő! Ehhez elő kell venni a mérleget!!!!
Hogy ismertek a betegeim. Tudták, hogy kevés szabadidőm van. Sok évvel később egy másik beteg másik süteménye így hangzott: először is tessék kivenni egy szabad napot…….soha nem sütöttem meg. A meggyes sütit sokszor. És mindig Ilonka nénire gondoltam.
Csendben aludt el 86 évesen. Úgy látom magam előtt mintha csak tegnap lenne….és nem csak őt……
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: