dr Botos Mária vagyok. 1972 szeptember 12-én az Erkel Színházban kaptam meg orvosi diplomámat és 3 évi tüdőgyógyászati tanulmány és szakvizsga után körzeti orvos lettem 1976 március 1-én. A szerelem azóta tart. Mint egy párkapcsolatban, ebben is voltak mélységek és magasságok, tévedések, sok gondoskodás, öröm és szomorúság. Engem arra találtak ki, hogy segítsek. Nagyon igaz ebben a munkában hogy „Senkit nem tudsz segíteni az úton, anélkül hogy te meg ne érkezz” Sok év után megérkeztem. 47. éve vagyok orvos, most nyugdíjasként helyettesítek. Munkám, ami egyben a hobbim is, alapja a mosoly. Ezt bármikor tudom adni, adom is. És már ezzel adok egy lehetőséget a hozzám fordulónak, aki nem feltétlenül beteg, hogy jól érezze magát, ne zavarja a fehér köpeny és a dr a nevem előtt. Bizalmat építek, szépséget viszek a szürke hétköznapokba.
Miért kezdek írni? Úgy érzem sok mindenben segíthetek annak akinek erre szüksége van a mögöttem álló évtizedek tapasztalatával.
Miért pont az NLC? Mióta olvasni tudok olvasom. Nagymamám, az imádott nagyi, akitől az életem alap gondolatát kaptam: Kislányom! Ha valamit meg kell csinálni csináld meg mosolyogva, mert úgy mindenkinek jobb., szóval nagyi a kezdetektől járatta a Nők Lapját. 2004-ben Szigeti Hajni csinált velem egy riportot ami meg is jelent a lapban.
Azóta is olvasom, segítséget , ötleteket kapok belőle.
Már akkor is foglalkoztam táplálék kiegészítő ajánlásával és orvos managerként sok előadást tartottam. Minden ilyen alkalommal kaptam egy témát, egy gondolatot, egy szösszenetet ami segített hogy segíthessek a hagyományos orvoslás mellett kiegészítő ötletekkel.
Nos ebből az ezernyi tapasztalatból szeretnék adni gondolatokat , ötleteket az egészséghez, az élet szép! Vigyázzunk rá!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: